A spirituális élet kifejezés elsőre talán kicsit misztikusnak tűnik, de valójában nagyon is emberi, földközeli dologról van szó. Nem arról szól, hogy lebegek a föld felett, vagy hogy mindig tökéletesen nyugodt és bölcs vagyok. A spirituális élet lényege sokkal inkább az, hogy hogyan élem meg a saját belső világomat – és hogyan kapcsolódom másokhoz.
Lélegzet, szellem, élet
A „spirituális” szó eredete egészen a latin spiritus-ig nyúlik vissza, ami fuvallatot vagy lélegzetet jelent. Ez a jelentés már önmagában is gyönyörű: mintha azt mondaná, hogy a spiritualitás az élet finom lüktetése, ami átjár minket. Aztán ott van az angol „spirit” szó is, ami szellemet jelent – nem feltétlenül kísértetekre kell itt gondolni, sokkal inkább valami megfoghatatlan, mégis nagyon is jelenlévő dologra. Valamire, ami több a hús-vér testünknél.
Nem kell templomba járni, hogy spirituális legyél
Sokan összekeverik a spiritualitást a vallással, pedig a kettő nem ugyanaz. Tény, hogy a legtöbb vallásban közös spirituális alapelvek is megjelennek – például az együttérzés, a hála, az önismeret –, de spirituális embernek lenni nem azt jelenti, hogy vallásosnak kell lenni. Sokkal inkább egyfajta nyitottságot, tudatosságot jelent. Azt, hogy keresem az élet mélyebb értelmét, és figyelek arra, mi zajlik bennem és körülöttem. Ha közösségre vágyunk, támogatásra van szükségünk, a Jikidenreiki tökéletes megoldás lehet.
Több az élet, mint egy biológiai véletlen
A spirituális szemlélet abból az egyszerű, de erőteljes gondolatból indul ki, hogy az élet nem csak a véletlen molekulák játéka. Hogy nem csak egy vagyok a sok közül, aki születik, dolgozik, meghal – hanem valami több. Hogy van cél, van érték, van irány. És hogy mindez nem kívülről érkezik, hanem belülről bontakozik ki.
Tudatos jelenlét a saját világomban
A spiritualitás valójában a tudatosság gyakorlása. Az, hogy nem csak sodródok a napjaimmal, hanem ránézek arra, hogyan érzem magam, mit gondolok, mire vágyom – és hogy ezek hogyan hatnak másokra. Ahelyett, hogy minden döntésem önző lenne, próbálok úgy élni, hogy figyelembe veszem a környezetem szempontjait is. És igen, ez nehéz. De cserébe olyan belső nyugalmat ad, amit máshol nem nagyon lehet megtalálni.
Nem a tökéletesség a cél
Egy csapda van ebben az egész útkeresésben: hogy sokan azt hiszik, spirituálisnak lenni azt jelenti, hogy mindig mosolygok, mindig kedves vagyok, és soha nem hibázom. De az őszinteség sokkal mélyebb dolog, mint a látszat. Néha épp az a legspirituálisabb tett, ha képes vagyok bevallani: most éppen szomorú vagyok, dühös vagyok, hibáztam. Ha nem játszom meg magam, hanem vállalom, aki vagyok – a jóval, a rosszal együtt.
Hullámvölgyek mindig lesznek
A spirituális fejlődés nem egy szép, egyenes út. Vannak napok, amikor könnyedén áramlik minden, amikor úgy érzem, a helyemen vagyok. És vannak olyanok is, amikor össze vagyok zavarodva, ingerült vagyok, vagy épp eltévedve érzem magam. Ez teljesen rendben van. Ez az út része. Nincs „készen vagyok” állapot, csak folyamat van.
A nézőpontváltás ereje
A legnagyobb varázslat akkor történik, amikor elkezdem másként látni a dolgokat. Amikor egy nehézséget már nem csapásnak, hanem tanulási lehetőségnek élek meg. Amikor rájövök, hogy nem a külvilág kell megváltozzon, hanem a saját nézőpontom. És amikor ez megtörténik, valami felszabadul. Az az energia, amit eddig az aggodalomra, haragra, konfliktusokra pazaroltam, egyszer csak elérhető lesz – örömre, játékra, belső békére.
Végül is, miről is szól ez az egész?
A spirituális élet nem más, mint egy szelídebb, figyelmesebb, nyitottabb módja annak, hogy emberként jelen legyek a világban. Nem kell tökéletesnek lennem, csak őszintének. Nem kell mindent tudnom, csak keresnem az utam. Nem kell mindig nyugodtnak lennem, csak elfogadnom, ahol épp tartok. És közben – észrevétlenül – az élet is könnyebb, világosabb, szerethetőbb lesz.